5.3 A munkavégzés szabályai

A munkavégzés szabályai

A Munka Törvénykönyve idevonatkozó fejezete elsőként a munkáltató kötelezettségeit rögzíti.

Ezek közül az első, hogy a munkáltató köteles a munkavállalót a munkaszerződés, a munkaviszonyra vonatkozó szabályok, illetve az egyéb jogszabályok szerint foglalkoztatni.

A munkáltató köteles - az erre vonatkozó szabályok megtartásával - az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit biztosítani.

 

A munkáltató köteles

a) a munkát úgy megszervezni, hogy a munkavállaló a munkaviszonyból eredő jogait gyakorolni, kötelezettségeit teljesíteni tudja;

b) a munkavállaló számára a munkavégzéshez szükséges tájékoztatást és irányítást megadni;

c) a munkavégzéshez szükséges ismeretek megszerzését biztosítani.

A munkáltató köteles a munkavállaló számára a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban, illetve a munkaszerződésben foglaltaknak megfelelően munkabért fizetni.

 

A munkavállaló köteles

a) az előírt helyen és időben, munkára képes állapotban megjelenni és a munkaidejét munkában tölteni, illetőleg ez alatt munkavégzés céljából a munkáltató rendelkezésére állni;

b) munkáját az elvárható szakértelemmel és gondossággal, a munkájára vonatkozó szabályok, előírások és utasítások szerint végezni;

c) munkatársaival együttműködni, és munkáját úgy végezni, valamint általában olyan magatartást tanúsítani, hogy ez más egészségét és testi épségét ne veszélyeztesse, munkáját ne zavarja, anyagi károsodását vagy helytelen megítélését ne idézze elő;

d) munkáját személyesen ellátni.

A fentieken túl a munkavállalót általános titoktartási kötelezettség is terheli, ezen kívül a munkavállaló kötelezettségei közé tartozik a munkáltató által kijelölt képzésben való részvétel, melynek feltétele, hogy a munkáltató fizesse meg a képzés költségeit valamint a képzés miatt kieső munkaidőre a munkabért.

A munkavállaló általános munkavégzési kötelezettsége alóli mentesülés lehetséges eseteit a tv. 107.§-a tartalmazza.

Mivel a munkaerő élő termelési tényező, ahhoz, hogy folyamatosan a vállalkozás rendelkezésére tudjon állni szükséges számára biztosítani a regenerálódáshoz, megújuláshoz pihenőidőt. A szabadság hosszabb időtartamú pihenőidő, amely a munkaerőt törvény alapján megilleti. A következőkben a szabadsággal kapcsolatos törvényi kategóriákkal ismerkedünk meg.