Róma feltárása, a római művészet kezdetei 

Kőfalakkal vették körül a továbbra is négyszögű városaikat. Ilyen volt a római Palatinus-dombra települt város, Roma quadrata (négyszögű Róma). Ezt a hét dombra települt várost tekintik Róma magjának. A törzsi kultuszok színhelye a mundus vagy templum volt; itt nyilatkoztatták ki akaratukat az ősi istenségek, a numenek. A fanum lehetett az a szent hely, ahol az emberek összegyűlve tisztelték a helyi istenséget. Az ősi itáliai népek vallási gyakorlatának két olyan jellegzetességével találkozunk itt, amelyek gyökeresen eltérnek a görögökétől, és ennek a különbségnek a művészetekben is fontos következményei voltak. Az itáliai fanum nem az isten lakhelye, mint a görög templom volt. Nincs szükség monumentális építményekre, melyek befogadják az istent vagy a képmását, mert az itáliai numen (=isten) nem jelenik meg érzékelhető módon. Előbb az etruszk, majd a görög vallás hatására a numenek ősi kultusza fokozatosan átalakult. A numeneket az etruszk és a görög istenekkel azonosították. Hasonlóképp vallási rendeltetésű lehetett Róma megalapításától kezdve a Capitolium. Ezt a dombot az etruszk királyok erősítették meg; kettős csúcsán egy templomot, illetve egy erődöt emeltek. A többször újjáépített capitoliumi templomot nagy tisztelet övezte, és a római vallásosság fő központjának tekintették. Az ókori szerzők igen sokszor leírták, tőlük tudjuk, hogy a kezdetektől három cellára volt osztva; az egyetlen szentély három kultusznak, a capitoliumi hármasságnak, a római népet védő numeneknek, Iuppiternek, Iunónak és Minervának adott helyet. A görög mintát követő római templomok és szobrok közül a köztársaság korából igen kevés maradt fenn. Ilyen a Rómától nem messze található, még ma is látható Hercules-templom. A basílica nyilvános összejövetelek tartására és adásvételi szerződések megkötésére szolgáló csarnok volt. A római életnek ez a jellegzetes épülete ugyan a görög sztoára vezethető vissza, de Rómában alakult ki háromhajós elrendezése: a középső, nagyobb teret oldalról oszlopcsarnokok szegélyezik. A legkorábbi római bazilika az i. e. 184-ben épült Basilica Porcia volt.

A köztársaság idején a szobrászatban az etruszkoké volt a vezető szerep. Az etruszkok római negyede egészen Augustus koráig fennmaradt: a Capitolium lábánál, külön negyedben éltek. Kiváló bronzöntők voltak, és termékeik, bár gyakran követtek görög mintákat, mégis már eredeti etruszk, latin és római elemeket tartalmaztak. Modernebb és talán már teljes egészében római alkotás a „Brutus"-portré. Az ismeretlen vagy bizonytalanul azonosított személyeket ábrázoló portrék minden valószínűség szerint a köztársaság utolsó szakaszának nagyjait örökítik meg. Csak azokat ábrázolták, akik valamilyen fontos közigazgatási tisztséget viseltek. Míg Görögországban csak az kaphatott szobrot, aki halálával félistenné magasztosult, addig Rómában annak lehetett szobra, aki az államot szolgálta.

A képmásállítás korlátozásait teljes szigorral csak a köztársaság első századaiban tartották be, és áthágásuk Rómában is korán megjelenik. A képmás, ha nem erkölcsileg magasabb rendű személyt ábrázol, rontó hatású lehet. A magasabb rendű személy itt a megvesztegethetetlen, magas beosztású tisztségviselő volt. Cicerónak pl. nagy örömére szolgált, hogy consulnak választották, mert így, egyszerű származása ellenére, mint a tisztségviselő, ő is képmásban örökíttethette meg magát. A képmáshoz való jog értelmében készült első római portrékat, viaszból mintázták. Ünnepi alkalmakkor nagy pompával vonultak a híres ősök viaszszobraival. Így ezek a szobrok - mivel állandó használatban voltak - idővel megkoptak, bepiszkolódtak, és bronzzal vagy márvánnyal kellett őket helyettesíteni. Ezek a korlátozó intézkedések fékezték a római szobrászat szabad és független fejlődését. A köztársasági kor portréi csaknem mindig komor, nyers alkotások. A megrendelők kívánságára a művészek a legteljesebb hasonlatosságra törekedtek. A rendszerint idős arcok a római jellemet tükröző önfegyelemmel, szigorral tekintenek a nézőre.