„A család olyan szó, amelynek a jelentésében benne van a biztonság, a sziklaszilárd alap, az a hely, ahová hazamehetünk, amelyben felnőhetünk., amelyből kirepülhetünk, de mégis emlékszünk rá és belekapaszkodhatunk..., mert amit ott hallottunk, örökre megmarad a fülünkben és a szívünkben..., az emlékek színes szoborként egy életre belénk vésődnek, apró, csillogó színű szilánkokból, amelyek némelyike ugyan haloványabb, sőt, néha egészen elhalványul, olyannyira, hogy már-már elfelejtjük..., ám teljesen sohasem merülnek feledésbe. Ez az a hely, ahol elkezdődik az életünk, és ott szeretnénk, ha véget érne." Danielle Steel 

A család emberek egy közössége, vagy több közösség kapcsolata, ahol a tagok között leszármazotti kapcsolat van, házasság vagy örökbefogadás. A családok tagjai általában hasonló tulajdonságokkal rendelkező emberek (általában ugyanazon rasszba tartozóak), írja mindezt a Wikipédia. És milyen lesz a mi családunk, az új. Mint személyiségünket, ezt is elsősorban önmagunk határozzuk meg. Most is érvényes, amit az előzőekben fejtegettünk. Amint egészségünket, úgy jövendő családunk lelki állapotát is az öröklött tulajdonságainkon túl az önképzés, az érdeklődési kör, a baráti társaság és a munkakapcsolatok befolyásolhatják majd. 

Ha a családot mint működő egységet tekintjük, és a közgazdaság oldaláról próbáljuk megvilágítani, akkor komoly gazdasági szerepet rendelhetünk hozzá. Így a termelést és fogyasztást. Ezek közül lényeges volt régebbi korokban a termelési funkció, mert a legtöbb esetben maga a család volt a termelőegység (parasztgazdaság, kisipari műhely). A családnak ezek a termelő funkciói nagymértékben csökkentek a nagy termelőszervezetek elterjedésével. Hasonlóképpen régebben a második funkció, a fogyasztás túlnyomó része a családban történt, a fejlett társadalmakban a fogyasztás növekvő része kerül a családon kívülre (például munkahelyi étkezés). 

A családok termelési és fogyasztási funkcióinak csökkenésével párhuzamosan erősödött a családtagok egymás közötti érzelmeinek a fontossága. Ennek hatása van magára a házasságkötésre és a házasság felbontására nézve is: a múltban a legtöbb család különálló gazdasági egység volt, amelyek működéséhez egy-egy felnőtt férfira és nőre volt szükség, ma viszont könnyebben meg tud élni egy magányos felnőtt vagy egy szülő és gyermeke. Ezért a házasságkötés sokkal kevésbé gazdasági kényszerűség, és a házasság felbomlása sem teremt szinte leküzdhetetlen gazdasági problémákat. A gazdasági alapnak a családon kívülre kerülésével viszont a könnyebben változó érzelmek képezik a házasságot és a családot összetartó tényezőt. 

A családról szólva nem felejtkezhetünk el a társas emberi lény múltjáról, kialakulásáról és fejlődéséről. A haza, nemzet és család fogalma honfoglalásunk óta azonos jelentéssel bír. Az állam, a régió, a kerület és utca, a város és a falu mind-mind családok létét feltételezik. Az egyén önmagában gyenge. A nem családi kötelék kevésbé erős. Sok-sok érvet találhatunk, amely a huszonegyedik század gyermekének is ajánlja, a legkönnyebb és legszebb a családi élet. Ezt igazán csak az tudja, akinek nincs. 

Magyarországon több mint egymillió ember él csonka családban (körülbelül 660 ezer gyermek és 500 ezer felnőtt). Ez a lakosság 11%-a. A csonka családoknak nehéz a helyzete és speciális igényeik, szükségleteik vannak. Feltehetjük már most a kérdést, családunk melyik úton fog majd járni? Itt az idő erről is gondolkodni! Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a hagyományos család veszélyben van. Dinamikusan nő a házasságon kívüli élveszületések száma. Tavaly már a magyar gyermekeknek 39,5 százaléka házasságon kívül született, míg 1980-ban csak 7,1 százalékuk. A mai 20-24 éves fiatalok közül majd' háromszor annyian döntenek az élettársi viszony mellett (72,2 százalék), amikor az első tartós partnerkapcsolatukba belevágnak, mint ahányan a házasságot választják (27,8 százalék).

Másik kérdés, hogy meddig maradnak együtt?

Erősen átalakult a hagyományos modell, ezzel ellentétben a fiatalok 80-90 százaléka családban szeretne élni. Jelenleg a „multinukleáris" családtípus az uralkodó; 45-50 százalék. Az ilyen család az újraházasodáson alapul; egymás gyermekeit és közös gyermekeiket együtt nevelik a szülők. Az ilyen családok emiatt még bomlékonyabbak, mint a „válságos", hagyományos házasságon alapuló „nukleáris" családok. Ez utóbbiak részaránya 30-40 százalék közé zsugorodott. Körülbelül 7-9 százalék az úgynevezett skandináv modellt követő családok aránya, ezek egyszülősek: nő gyermekkel, de apa nélkül. S végül lassan ekkora lesz az aránya a szingliknek is, akinek jövőképében a karrier a fő, s nem is kívánnak családban élni, gyermeket szülni, nevelni. A magyar nők most átlagosan 26,5, a férfiak 28,5 éves korban „adják be a derekukat", s az első gyermeket 29-30 évesen vállalják. Ez azért baj, mert így aligha fog 1,3 fölé emelkedni az egy családra jutó átlagos gyermekszám. Újabb veszteség, hogy a mai gyerekek neveléséből egyre inkább hiányzik az apaminta. Ennek a hatása érződik a munkánkban is. Többnyire az anya marad az egy-két gyerekkel és küszködik egyedül vagy olykor ideiglenes partnerekkel. A gyerekek így nem látnak maguk előtt családmodellt, s ez a személyiségükben torzulásokhoz vezet. A nevelési gondok mögött tipikus ok, hogy erősödik a szorongásuk és/vagy az agresszivitásuk. A hiperaktivitásra, az agresszivitásra, a figyelemzavarra, az olvasási, írási, számolási zavarokra nincs társadalmi megoldás, s nemcsak itt, sehol a világon; úgy-ahogy kezelhetők, de igazán nem gyógyíthatók. Az agresszivitás begyűrűzik a gyerekközösségekbe és mind nagyobb gondot okoz az együttélési szabályok, határok ismeretének hiánya, és ezek betartása, betartatása. Az értékválságot jelzi, hogy a szülők - akármilyen is a család - túlhajszoltak, gondokat cipelnek haza, s otthon már nem akarnak problémákkal szembesülni. Nincs családi hierarchia, sokszor mindent ráhagynak a gyerekekre, akiket a média nevel - ahol ugyancsak sok agresszivitást látnak és sok olyasmit, ami a szorongásukat növeli, ám nem oldja fel. A családok helyett az óvodák, iskolák próbálják sziszifuszi munkával, ám kevés sikerrel nevelni a gyerekeket.

A gyerek nevelődhet normálisan kétszülős, egyszülős és nagy, többgenerációs családban is. Az a lényeg, hogy legyenek biztos világban; legyen a közelében, aki figyel rá és a szükségleteire, aki szereti, és akit szerethet, s akit talán még felnőve is követendő mintának tekinthet.