11.4. Összefoglalás
- A XIII. század első felében kezd elterjedni a gótika szerte Európában. Az új stílus kezdetei hazánkban ugyanez időre tehetők, s mint mindenütt, nálunk is a királyi központ a gótika forrása.
- IV. Béla a budai Várhegyen megalapítja az új fővárost. 1242 után rövidesen megkezdődött a budai Várhegy déli fokán a királyi vár építési munkája. Megindul a budai polgárság fejlődése.
- Buda mellett még Sopron a gótikus polgárvárosok egyik leggazdagabb példája.
- A gótika meghonosodásában a ciszterciek, majd a kolduló rendek templom- és kolostorépítkezéseinek volt jelentős szerepe.
- Kezdetben francia, majd németországi mesterek munkájának a jellegzetességei mutatkoznak. Utóbb a szomszédos Ausztria és Csehország gótikus építészetének hatása erősödik a területükről hívott és részben itt letelepedő mesterek révén.
- Gótikus templomaink: Budavári Boldogasszony- (Mátyás-) templom, Sopronban az egykori ferences és a Szent Mihály-templom, Kassán a Szent Erzsébet-templom, Szegeden az Alsóvárosi, ferences templom, Siklóson a Várkápolna és Nyírbátorban a mai református templom.
- Gótikus váraink: Budapesten a középkori budavári királyi palota, a visegrádi vár s a királyi palota valamint a diósgyőri vár.
- A XIV. század közepén jól érezhető változások következtek be Magyarország művészeti kultúrájában. A városok felvirágzása, mely társadalmi átalakulásokkal járt, és viszonylag rövid ideig tartó fellendülést hoz.
- Jelentős a kor kőszobrászata (budai várpalota szobrai), a bronzszobrászat (Kolozsvári testvérek munkássága) és a kisplasztika (Szent László herma, Suky kehely).
- A festészetben a szárnyasoltároké a főszerep.
- A művészek túlnyomó része hazánkban is a polgárságból került ki, társadalmi súlyuk megnőtt. Erre vall az az általános jelenség, hogy szemben a románkorral, a gótikában mind több művésznevet ismerünk.
- A magyar gótika a királytól indul el, s már a XIII. század második felében az egész társadalmat áthatja.
- A hazai gótika történeti és művészeti téren egyaránt a következő nagy korszakot: a reneszánszt készíti elő.