Charlotte Bühlertől D.E Super-ig

Életünk szakaszainak vizsgálatakor a fejlődés értelmezését elsősorban pszichológiai értelemben használjuk. Az ember egyéni fejlődése jellemző szakaszokra osztható. Mindennapi megfigyeléseink is alátámasztják a szakaszosságot. Fejlődésünket nemcsak a testi jellemzők alakulására vonatkozóan, hanem ennél sokkal jellemzőbb szakaszokra is lehet osztani. A különböző periódusok értelmezésében természetesen számos egymásnak ellentmondó, vagy legalábbis eltérő nézettel találkozhatunk. Az élet fiziológiai alapon történő szakaszokra osztása evidens, de az, hogy a különböző szakaszok határa és tartalma mit jelent, az társadalmi meghatározottságú. Különböző korokban és társadalmi csoportokban az azonos életkorú személyek teljesen más életkori jellemzőkkel rendelkeznek. Philippe Aries francia történész tézisét sokan vitatták, mely szerint a középkori ember nem ismerte a gyermekkort, mint különálló életszakaszt. Kutatásai alapján tudjuk, hogy az újkort megelőzően nem létezett gyerek státusz. Sem az egyénekben, sem a társadalomban nem merült fel az igény, hogy a születés és a felnőtté válás közé beiktasson egy külön szakaszt, a gyerekkort, pláne nem volt arra igény, hogy ezt további alszakaszokra ossza. A XIX. századtól a munkamegosztás differenciálódása miatt a munkába lépés ideje meghosszabbodott, önálló társadalmi kategória lett a gyermek-, a serdülő és az ifjú.

1. ábra
Gyerekmunka

A tanárképzésben, a nevelők felkészítésében már a XX. század elején használták a pszichológia korszámítási felosztásait. A csecsemő-, kisgyermek-, óvodás- vagy kisiskoláskor vizsgálata nemcsak a tudósokat érdekelte, hanem a szülőket és a nevelőket is. Könyvtárnyi tananyag, forrás áll rendelkezésére azoknak, akik tanulmányozni szeretnék a lélektan ide vonatkozó kutatási eredményeit és nézeteit.

A serdülőkor problémái nemcsak a felnőtteket izgatták, hanem az érintetteket, az általános- és középiskolásokat is. (Gondoljunk csak a hirtelen megnyúló végtagjainkra, a pubertáskori pattanásokra és öltözködésünk megváltozására! Mennyi feszültséget okoztak ezek számunkra, szüleinkkel és tanárainkkal nap mint nap tudatosítottuk felnőtté válásunk igényét!)

Egyszer csak gyermekből fiatal felnőtté váltunk. Ifjúkorba léptünk. Állampolgárként veszünk részt a közéletben, a bankban önállóan írunk alá, intézzük továbbtanulásunkat, munkahelyünk kiválasztását. A sportköri tinédzserek felnéznek ránk. Jogosítványunk is van már. Környezetünk lényegében már felnőttnek tekint. Ám lelki fejlődésünk nem fejeződik be a felnőtté válás periódusával sem.

 
Charlotte Bühler (1962) a következőképpen vázolja fel életünk szakaszait:

1. A gyermekkor és az ifjúság fázisa (20. évig).
2. Önrendelkezés és a célkitűzés fázisa, amely azonban még provizórikus marad (20-30).
3. A specifikus kötöttségek és elhatározások fázisa (30-50).
4. Saját személyének és az élet eseményeinek magasabb összefüggésben való szemlélete (50-60 év).
5. Az élettől elválás, elszakadás fázisa (60-). 

Egyéni pályafutások elemzése, valamint Bühler felosztásának alkalmazása során alakította ki D. E. Super alábbi kiegészítését. Ha egy teljes életutat tekintünk, szerinte így írható le a fejlődés:

1. A növekedés stádiuma (0-14 éves korig)

• fantázia fázis (4-10 éves kor)
• érdeklődés fázis (11-12 éves kor)
• képesség fázis (13-14 éves kor)

2. A felfedezés stádiuma (15-24 éves korig)

• puhatoló fázis (15-17 kor)
• átállási fázis (18-21 éves kor)
• kipróbálási fázis I. (22-24 éves kor)

3. A konszolidáció stádiuma (25-44 éves korig)

• kipróbálás fázis II. (25-30 éves kor)
• stabilizációs fázis (31-44 éves kor)

4. A fenntartás stádiuma (45-64 éves korig)

5. A hanyatlás stádiuma (65 éves kortól)

• lelassulás fázisa (65-70 éves kortól)
• visszavonulás (71 éves - )