A régi kőkorszak, a paleolitikum idejéből számos sziklakép és barlangrajz került elő Ázsia, Afrika és egész Európa területéről. Köztük sok, meglepően élethű ábrázolást is találunk. Az ősembert a megfigyelő képessége segítette ahhoz, hogy a még élő, mozgó állatok testét is szinte anatómiai pontossággal meg tudták örökíteni. A barlangok mélyén tevékenykedő „művész" ösztönösen a lényegre törekedett. Vagyis kiemelte és felnagyította a vadak jellemző testrészleteit: a bölény hatalmas nyakizmait, a szarvas hegyes szarvát vagy a medvék lomha mancsait. (4. ábra) Gyakran még a csontokat és a belső szerveket is ábrázolták.

 

4. ábra
Bal oldalon: Ló ábrázolása a Pech Merli barlangból, a háttérben kéznegatívval.
Középen: Medveábrázolás
Jobb oldalon: Legelő szarvas a Valltorra szakadékban, Spanyolország

 

Az őskori festményeket és barlangrajzokat a művészet körébe soroljuk, noha célja nem a gyönyörködtetés lehetett. Az embert a létfenntartás elemi szüksége ösztönözte művészi tevékenységre. Az ember és a környezetében élő állatok egyelőre kölcsönös ellenfelei voltak egymásnak: nemcsak a vadak háborgatták az ősembert, hanem ő is üldözte azokat, hiszen élete fenntartásához szüksége volt annak húsára, bőrére, szőrméjére, és a csontjára, melyből használati tárgyakat, szerszámokat, fegyvereket készített. Az állatot már gyakran a képen megölik, ugyanis a mágia segítségével szerették volna elejteni. A vadászat nehéz mesterség volt az őskorban, ezért hívták segítségül ezeket a rituálékat. Talán úgy hitték, még a vadászat előtt legyőzhetik és birtokba vehetik a kiszemelt állatot. Némelyik testébe nyilakat rajzoltak, a festett vagy karcolt állatformákat kövekkel dobálták. (5. ábra)

5. ábra
Nyílsebzett bölény a niaux-i barlangból

 

Egyes kutatók szerint az őskori művészetnek tehát semmi más funkciója nem volt, minthogy kultikus célokat szolgáljon.