A művészi ábrázolás első tárgya először tehát maga az ember volt, gyakran a saját kezüket rajzolták körül. A kézlenyomatok mellett megjelentek „makarónik", a pontvonalas és a kontúrvonalas rajzok is. Ezután próbálkoznak csak az ábrák kifejtésével, az egész alakos ábrázolással. Számos állatábrázolás hiányos, így gyakorlat kell a felismerésükhöz. 

Embert mindegyik szakaszban nagyon ritkán, elvétve ábrázolnak. Növényekre emlékeztető formák is csak elvétve akadnak, és alig ismerhetők fel. A festmények és domborművek alkotásakor gyakran kihasználták a barlang természetes domborzatát is. Arra az ellentétre, ami az állatábrázolások naturalizmusa és az emberi alakok leegyszerűsítése között feszül a tudomány még nem talált magyarázatot. Emberalakokat a jégkorszak embere nagyon ritkán örökített meg. Az emberek ábrázolása szembetűnően egyszerű és ügyetlen. Az arcvonásokat alig vagy egyáltalán nem dolgozták ki, a profilok torzak, a testtartás groteszk. Társaikat rendszerint munka közben ábrázolták, amint táncot járnak vagy vadásznak. (6. ábra) 

6. ábra         
Bal oldalon: Halászó férfi- és nőalak
Jobb oldalon: Sziklarajz Svédországból (újkőkor) 

Az embert azonban, szemben az állatábrázolásokkal, mindig elnagyoltan örökítették meg, sokszor csak pár vonással, és sohasem részletező gonddal. De bármily vázlatosan is jelezte az emberalakokat, mindig kifejezőek és jellegzetesek. Tehát itt is a lényeg megragadásra törekedett. (7. ábra) 

7. ábra         
Bal oldalon: Barlangrajz-részlet
Második kép: Futó íjász sziklaképe Remigiában.
(A testábrázolás sematikus, de dinamikus mozgást ábrázol)
A két jobb oldali képen a formák túlhangsúlyozása a nőalak geometrikus felbontásával ötvöződik
Jobb szélső kép: A mamutagyarból készült lespugue-i Vénusz 

Sok helyen találtak meztelen nőket ábrázoló kis szobrocskákat vagy rajzokat. Ezek a kis Vénusz-szobrocskák sok hasonló jegyet mutatnak. Arcuk vonásai elnagyoltak, a karok és a lábak mindig hiányoznak vagy teljesen kidolgozatlanok, a testhez lapulnak. A törzs formái viszont annál jellegzetesebbek. A fenék és a combok aránytalanul nagyok, és a hatalmas mellek alatt a has úgy domborodik, mint a várandós nőké. A nőisség jegyeit mindig élethűen jelezték egy-egy alkotáson. (8. ábra)

   

8. ábra         
Bal oldalon: A willendorfi Vénusz
Középen: A mentoni Vénusz, zsírkőből készült, 6 cm magas
Jobb oldalon: A lauselli vénusz 

Ennek funkciója többféle lehet. Egyes kutatók szerint a vadászok nők iránti vágyát fejezi ki, és a rajzokkal a nőt éppúgy magához akarta láncolni, mint az elejteni kívánt állatokat, de valószínűbbnek látszik az a vélemény, miszerint a termékenység ábrázolásával kapcsolatosak ezek a kis szobrocskák, és talán az otthonnal, a tűzhellyel álltak kapcsolatban. Ez a típus Ázsiától Nyugat-Európáig mindenhol megtalálható. Eredetéről azonban semmit sem tudunk. A stílusirányzatok változása mit sem hatott erre a „műfajra". Bárhonnan és bármelyik korszakból is kerültek elő ezek a szobrocskák, ugyanazt az ábrázolásmódot figyelhetjük meg.