Már a spanyol polgárháború és különösen a müncheni paktum óta egyre növekedő, fojtogató feszültség részben polarizálódást, részben új törekvések kibontakozását eredményezte a művészetben. A hivatalos művészetben az árpádházi szentek kultusza helyett egyre inkább az ősmagyar mítosz került napirendre, a Szocialista Képzőművészek Csoportjának tagjai már Guernica történelmi és képi tanulságainak ismeretében alkottak. Berda Ernő 1939-es No pasaran (Pokol) sorozatával, Schnitzler János új állatszimbolikát alkalmazó grafikáival (Iszonyat, 1938) keltett visszhangot. A Csoportban megerősödött az expresszionisztikus, szürrealisztikus kifejezésmód, így Sugár Andornál és különösen Bán Bélánál, Szántó Piroskánál stb. E törekvések részint találkoztak, részint egybefonódtak a szentendrei művésztelep újonnan kifejlődő tendenciájával, amely a konstruktivizmus eredményeit is felhasználta. Vajda Lajos és Korniss Dezső népművészeti gyűjtőmunkájának más-más festői konklúziója lett. Korniss motívumgyűjtése szürrealisztikus értelemben játékos kompozíciókat ihletett; hatása főként a háború után érvényesült. A feszültebb években jelentős életművet alkotott Ámos Imre is, aki ugyancsak Szentendréhez kapcsolódott és Vajdához hasonlóan gyűjtötte a motívumokat.