A beosztottak viselkedését meghatározza az is, hogy a vezetőjük milyen stílusban tárgyal velük, tehát hogyan viselkedik a beosztottaival.

Tulajdonképpen a motiválás is egy olyan eszköz a vezető kezében, melynek segítségével a kívánt cél elérése felé tudja irányítani a beosztottakat. Attól függően, hogy a vezető mennyire hagyja a munkatársait beleszólni a vezetésbe (a vállalat és így a saját sorsuk irányításába), megkülönböztethetünk autokrata, demokrata és laissez-faire típusú vezetőt.

• Autokrata típusú az olyan vezető, aki mindent egymaga szeret elvégezni, az összes döntést egyedül hozza meg, nagy távolságot tart a beosztottaival, mindig szigorú fegyelmet követel meg munkatársaitól, félti a hatalmát.
• Demokrata vezető, ezzel szemben kikéri a munkatársai véleményét a fontos döntésekben (nem hiszi magát csalhatatlannak). Javasol döntéseket, hajlandó meghallgatni más álláspontját, és el is tudja fogadni az érveket. Megosztja hatalmát és így felelősségét is a munkatársaival, igyekszik mindig objektíven szemlélni a dolgokat.
• Laissez-faire (hadd menjen) típusú vezető mindent ráhagy munkatársaira, nem tudja egységgé kovácsolni a munkahelyet, kevés az önbizalma, nem tud időben döntéseket hozni, szereti áthárítani a döntést, nem értékeli a teljesítményeket (sem pozitívan, sem negatívan).

Tiszta típusok nem léteznek. Tehát nincs csak autokrata vagy csak demokrata vezető. Minden vezetőben keverednek a jellemző vonások. Csak azt lehet megállapítani, hogy melyik jellemző a gyakoribb az adott vezető stílusában. A vezetők stílusát befolyásolják: a vezető képességei, a benne rejlő erők, a beosztottak hozzáállása, a beosztottakban lévő erők és a környezet hatásai is. Minden vezető természetesen demokrata vezető szeretne lenni (vagy annak tartja magát). 

Fontos szerepe van a vezetői elvárásoknak. Ha a beosztottak tudják, hogy mit várnak el tőlük, megpróbálnak az elvárásnak megfelelően viselkedni. Pygmalion-effektusnak nevezik azt, ha a vezető gyakran utal elvárásaira, és megerősíti a beosztottakat abban, hogy az elvárásnak meg tudnak felelni, akkor a beosztottak általában meg is felelnek a vezető elvárásainak. 

A vezetői stílus meghatározza a szervezet dolgozóinak viselkedését is. A stílus és a csoport tagjainak viselkedése közti összefüggéseket mutatja a következő táblázat:

A vezetők stílusát befolyásolják:

• a vezető képességei,
• benne rejlő erők,
• a beosztottak hozzáállása,
• a beosztottakban lévő erők és
• a környezet hatásai is.

A vezetők döntéseit, döntési helyzetben több erőhatás befolyásolja. Így nem lehet optimális döntéseket hozni. Az optimális döntést torzítják az erőhatások. Ezek az erőhatások három nagy csoportba sorolhatók:

1)      vezetői erőhatások, melyeket az alábbi tényezők alakítanak ki:

• a vezető értékrendszer
• vezető feladat delegálási szokásai
• vezető bizalma beosztottaival szemben
• személyes vezetői hajlam
• vezetői stílus
• veszélyeztetettség - biztonságérzet (mennyire érzi magát biztonságban a vezető)

2)      beosztottakat érintő erőhatások, melyeket az alábbi tényezők alakítanak ki:

• függetlenség - irányítás igénye (mennyire akarják a beosztottak, hogy irányítsák őket)
• felelősség vállalás foka (mennyire vállalnak felelősséget a munkatársak tetteikért)
• bizonytalanság tűrés foka
• mennyire érzik fontosnak a problémát
• probléma megértésének foka
• problémához való alkalmazkodás mértéke
• szervezeti lojalitás mértéke (a vezető szívesebben delegál feladatot annak, akiről tudja, hogy szem előtt tartja a cég érdekeit)
• dolgozói elvárások (mit várnak a problémától, a vezetéstől, egymástól stb.)

3)      a helyzet erőhatásai, melyeket az alábbi tényezők alakítanak ki:

• centralizált - decentralizált szervezet
• mennyire hatékonyan tud együtt dolgozni a csoport
• a probléma megoldható-e a csoport tudásával, akaratával
• mennyire szorít az idő a probléma megoldásában
• felső vezetés elvárásai
• társadalmi elvárások (a probléma megoldását figyelemmel kíséri-e a politika, társadalom, média stb.)